Ugyan véget ért a „Dunaújváros fái a négy évszakban” fotópályázat 2025-ös évada, a gyűjteménynek szép az utóélete is. Pappné Grabant Ilona képviselő közreműködésével a díjazott alkotásokat személyesen is meg lehet tekinteni az Almási Zsolt terem előtt. 

A „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázat hiánypótló kezdeményezéssé vált Dunaújvárosban. Pappné Grabant Ilona ötlete nagyon megtetszett az amatőr fotósoknak – egy-egy ciklusban sok remek alkotás érkezett a felhívás nyomán. 

Kiállítás csalogat 

Mindamellett, hogy az évad során elkészült alkotások digitalizált verzióit megtekinthetik az érdeklődők a József Attila Könyvtár hivatalos oldalán, városunk önkormányzatának hivatalos és közösségi oldalán is láthatók voltak a képek. 

A szervezők azonban szerették volna, ha a gyűjtemény ennél is nagyobb nyomot hagy a város életében. A nagyszabású díjátadó alkalmával kiállított fotókat előzetes bejelentkezés után személyesen is megtekinthetik az érdeklődők, hiszen a gyűjtemény jó időre az Almási Zsolt terem előtt lelt ideiglenes otthonra. 

Sokakat megszólít

Látogatókból is szép számmal akad – Pappné Grabant Ilona a közösségi felületein rendszeresen osztja meg, hogy épp mely városi közösségek vagy csoportok jelentkeznek be a Városüzemeltetési Osztályon annak érdekében, hogy személyesen is láthassák a kiállított képeket. A közelmúltban például a fiatalok – a Széchenyi gimnázium 10. évfolyamosai – tekintették meg a fotókat, majd pedig beszélgettek jó hangulatban az Almási Zsolt teremben. 

A napokban pedig a Barátság úti idősek otthona ellátottjait fogadta a képviselő – a kis létszámú, ámde mérhetetlenül lelkes és érdeklődő szépkorúak csoportját Kovács Edina mentálhigiénés szakember vezette. A rendhagyó tárlatvezetést követően a látogatókat finomságokkal, frissítőkkel is megajándékozták. 

Kiszakadva a hétköznapokból 

Kovács Edina – aki egyébként maga is nevezett a pályázatra – a DSTV kamerája előtt mesélt arról, hogy mennyit jelentenek az ellátottak számára ezek a látogatások. Mint ismert, igyekeznek kirándulásokkal, házon belül és azon kívül szervezett programokkal színesíteni az idősek mindennapjait, így egy-egy ilyen program nagyon sokat segít a hétköznapok változatossá tételében. 

A szakember kérdésünkre hangsúlyozta: a kirándulások hosszú távon is jó hatással vannak az idősekre – akik részt vesznek a programokon, utána napokig emlegetik az élményt. Ráadásul mesélnek azoknak az ellátottaknak is, akik például az egészségügyi állapotukból adódóan nem tudnak kimozdulni az otthonból – de mégis szeretnék valamilyen formában átélni ezeket az élményeket.

Biztosak lehetünk benne, hogy e formában a városi fotópályázat képei is „beköltöznek” az idősek otthona falai közé!

Fotók: Végh Zoltán