Remek repertoár, szép koncertpillanatok sora a Dunaújvárosi Vegyeskartól. Ráadásul újabb merész kilépés a komfortzónából a Góbé Folkside alakulatával és Várai Áron közreműködésével – szép évadzárónak tapsolhatott a közönség a Városháza „C” szárnya zsúfolásig telt rendezvénytermében még pénteken este.  

Az elmúlt évek szép hagyományát folytatta a kórus azzal is, hogy könnyed, esetenként kifejezetten merész választással alakította az évadzáró programját.

Remek választások sora

A két karnaggyal, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálásával dolgozó együttes szépen ívelő műsorral lepte meg a közönséget – a nagy kedvencek mellett megszólaltatva ritkán hallható kortárs egyházzenei darabokat is, ugyanakkor egyértelműen a könnyed, világi dallamok dominanciájával. Ihletett-szép darabokkal kezdődött az évadzáró hangverseny – ebben a blokkban a kortárs cseh szerző, Lukas Requimenjének Lacrymosa tétele volt az első csúcspont, de szépen sikerült és a koncert első vastapsát érdemelte Trotta Ubi Caritas című kórusműve is. Szintén nagyot szólt Bíróné Tósaki Kinga zongorajátékával erősítve Angela gospel-elemekkel díszített Jubilate Deo című darabja is. 

A folytatásban szintén remekelt a kórus – lendület, életigenlő, minden ízében kirobbabó erejű volt Farkas Ferenc Pataki diákdalok című örökbecsűje –, de a Góbé zenekar (még pontosabban a Góbé Folkside formáció) belépése újra új minőséget teremtett. A karácsonyi koncert átütő sikere nyomán folytatódott a kollaboráció, ráadásul úgy, hogy ezúttal egy a világzenei irányról egyértelműen a folklór felé nyitott a koncert: Volly Repülj, fecském című darabja már kijelölte az irányt, hogy aztán a Bonchidai dallamokkal újra csúcsra törjön a bemutató.

Csodás együttműködés

A pénteki koncert fontos közreműködőjeként lépett közönség elé Várai Áron – a városunkból elszármazott előadó ugyan a Góbé zenekart is erősíti, ám a népzenei formációnak nem tagja, viszont szólistaként bemutatkozott: előbb bálványosváraljai katonadalok csokrát tolmácsolta, majd egy táncos produkciót is bemutatott, újfent tomboló sikerrel.

És ha már siker: vastapsot érdemelt a kórus Bárdos Lajos Tiszai dallamok című darabjának előadásáért, és persze arattak a nagy vegyeskari sikerszámok – így a „Régi táncdal”, majd a Góbé-közreműködéssel kiegészült-megemelt „Dana-dana”, valamint Kodály Esti dal című szerzeményének tolmácsolása is gyönyörűen sikerült. 

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban még egy fontos tényező: a tavalyi „kísérlet” méltó folytatásaként könnyűzenei blokk is színezte a koncertet Hegyi István közreműködésével. Ezúttal az I have a dream című ABBA-örökzöld, Bobby McFerrin Don’t worry című darabja (közös énekléssel), valamint Leonard Cohen Halleluja című ikonikus művének Shrek-verziója emelte az est fényét. 

Igazi örömkoncert kerekedett – köszönet érte mindenkinek, aki szerepet vállalt a sikerben! A hangverseny hangulatáról meg meséljenek a képek!