Az SZMK, vagyis Szülői MunkaKözösség fantázianevű formáció könnyed hangulatú, klasszikus rock-slágereket felvonultató koncertjével ért véget a Zenélő Cukrászda idei évada a Jakó Vasmű úti egységében – a múlt szombati esemény az édes élmények mellett remek alkalom volt a röpke számvetésre is!

Ahogy ígérték: a tomboló kánikulában is édes és hűsítő élményekkel, ráadásul remek muzsikával csalogatták a sorozat rajongóit a Zenélő Cukrászda című program évadzárójára múlt szombaton. Mielőtt az elmúlt időszak mérlegére térnénk, lássuk a koncertmenüt!
Különleges formáció
A fellépő alakulat, vagyis Kapás Csaba (billentyűs hangszerek) és Tóth László (gitár) kettőse különleges módon kapcsolódik a program meghatározó partnerintézményéhez, vagyis a Sándor Frigyes Zeneiskolához: nem növendékek, de nem is művésztanárok hozták létre, hanem hozzátartozók. A kezdeti trió formációból mára duó lett – igazi örömzenére szerződtek, mondta a DSTV kamerája előtt az SZMK, vagyis Szülői MunkaKözösség nevű csapat „bandagazda” billentyűse:
– A fiatalságunkban meghatározó magyar rockszcéna képviselőinek örökzöldjeiből válogattunk most is, a régi-régi Edda-slágerek mellett az LGT, Takács Tamás, a Bikini, Charlie, Hobó dalai is szerepelnek a válogatásban. Retro muzsikával jelentkezünk, több évtizedes, a szívünköz közelálló darabokból válogattunk – a hazai rock lírai termésével jöttünk, természetesen nem versengünk az eredeti előadókkal, a saját képünkre formáltuk a darabokat.
Kapás Csaba érdeklődésünkre elárulta, a csapatot bevallottan a muzsika szeretete, a lelkesedés tartja egyben; ezt a sajátos örömzene-hangulatot igyekeztek visszaadni az évadzáró koncerten is – a közönség reakciói alapján teljes sikerrel.
Változatos, dinamikus, eklektikus
Gyorsan népszerűvé vált az élő muzsika híveinek körében, és a most befejezett negyedik évadra stabil közösségi pont is lett a Zenélő Cukrászda sorozata – a szezon kínálatának mérlegét Szmodics László ötletgazda-főszervező, a program koordinátora vonta meg:

– Ha jellemezni kell az idei menüt, akkor a változatos, a dinamikus, az eklektikus jelzőkkel illetném. Az évadon belül ez már a tizenhatodik koncert, a teljes történet eddig hatvannál több eseményt tartogatott a Jakóban. Így visszatekintve bátran állíthatom, hogy az évad szépen építkezett, nem voltak nyögvenyelős események, mellényúlások – a fellépők is nagyon szeretik ezt az oldott, barátságos, esetenként bizony meglehetősen zsúfolt közeget, a közönség, közösség is nagyon kedveli, hogy bár több visszatérő vendéggel dolgozunk, de mégis a változatosság az egyik legfőbb jellemzője a sorozatnak. A közönség létszámát illetően erős a hullámzás – volt olyan bemutató, amire egészen konkrétan nem lehetett beférni –, de alapvetően kellemes, a visszajelzések szerint egyértelműen szerethető történet alakult itt az elmúlt években.
A következő évadban „kisjubileumot” ül, ötödik évadára készül a Zenélő Cukrászda sorozata – a (közel)jövőt illetően Szmodics László elárulta, mindenképpen ennek jegyében tervezik a folytatást. Már javában tartanak az előkészületek, az első koncertek résztvevői köre is szépen alakul. Az első években a zenei világnaphoz, azaz október elejéhez időzítették az aktuális évadok nyitányát, de – éppen a közönség nyomására – már az elmúlt években korábban startolt a nyári szünet után a sorozat. Idén sem lesz másként: a szokásos zeneiskolai képletből ugyan kilógva, de különleges koncert ígéretével csalogatnak szeptemberben – a Széchenyi István Gimnázium diákjaiból verbuválódott népzenei formációval kezdődik az ötödik évad.
Igazi közösségi tér lett a Vasmű úti egység – a muzsika szerelmesei adhatnak randevút egymásnak, ennek jegyében várnak mindenkit sok-sok édes élménnyel, nagy szeretettel!
(Fotó: Végh Zoltán)

