Az Ön címe itt megy
Szép hagyományt folytatott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, a Technikum városrész önkormányzati képviselője, valamint az Aprók Háza Tagóvoda kollektívája. Gyereknap alkalmából színes programmal és finomságokkal lepték meg az óvodásokat.

A „Rajta, Újváros!” Egyesület képviselői folyamatosan nyomon követik a körzetükben működő intézmények és közösségek mindennapjait.
Nem maradhat el
Így volt ez a napokban is – Szabó Zsolt alpolgármester, a Technikum városrész önkormányzati képviselője szép hagyományt folytatva meglepetésekkel készült az Aprók Háza Tagóvoda ovisai számára gyereknap alkalmából:
– Azt hiszem, hogy mi itt, a Technikum városrészben példát mutatunk azzal, hogy igyekszünk minden évben az idejáró óvodásoknak egy kicsi élményt adni. Az idei programsor a már megszokott és közkedvelt kürtőskalács mellett kibővült habpartival is, amelyet láthatóan nagyon élveztek a gyerekek.

Színes programkínálat
Valóban úgy tűnik, hogy mostanság a gyermeknapi programok közkedvelt eleme a habparti, amely valósággal lenyűgözte a gyerekeket. A tűzoltóság munkatársainak már a jelenlétét is lelkesen fogadták a kicsik – hát még mekkora volt az öröm, amikor az általuk használt berendezés elkezdte magából ontani az illatos és játékra csalogató habot.
Sok gyerek kifejezetten erre a programra készült – fürdőruhában várták a mókát, akit pedig annyira nem hozott lázba ez a rendhagyó mulatság, különböző kreatív vagy sportos foglalkozáson vett részt az udvaron.
A hangulatra nem lehetett panasz, azt mi is tanúsíthatjuk, hogy a környéken mindenki hallhatta, a Technikumban nagy buli kerekedett.

Fókuszban a gyerekek
Az Aprók Háza Tagóvoda kollektívája gyereknap alkalmából sem pihent – az intézményben dolgozó szakemberek bár minden mókás programban partnerek voltak, le sem vették a tekintetüket a gyerekekről.
Elmondásuk szerint kifejezetten az volt a céljuk, hogy hasznos és élményszerű programokkal gazdagítsák a gyerekek mindennapjait. Ez rendszerint sikeres is, a munkájukat elismerő visszajelzések sorát kapják a szülők részéről.
A habpartival koronázott gyereknapi mulatság emlékezetes élménye e rendhagyó és elismerést érdemlő események sorát gyarapítja.
Fotók: Terdik Péter

