Önkéntesek tevékenykedtek az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisánál – a Zöldövezet Társulás Egyesület programjába belefért kerítésfestés és kertrendezés is, aminek az intézmény egész kollektívája nagyon örült.

A Zöldövezet Társulás Egyesület célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire, egyúttal pedig különböző területeken, különböző eszközöket bevetve népszerűsítse a zöld gondolatot, illetve az egészség védelmét, a társadalmi jóllét aspektusait.
Jótét közösségépítő
Tevékenységük részeként dolgoznak a fenntartható menstruációról történő edukáción, a környezeti nevelésen, többek között madárvédelmi és újrahasznosítási témákban is aktívak. Profiljukba a vállalati kezdeményezések is beleférnek – a Segéd-kezek elnevezésű karitatív csapatépítő programját ezúttal Dunaújvárosban is megvalósították. Koller Andrea, az egyesület társelnöke szerint az ehhez hasonló események jótét hatásait minden érintett érzékeli:
– A csapataink mindig felkészítés után érkeznek a helyszínekre – az érzékenyítés az Útkeresés esetében még fontosabb volt. A létszámunk kicsi, ámde nagyon lelkes: a kerítést lecsiszoltuk, majd festettük, egy nap alatt is nagyon sokat haladtunk. A zöld környezet gondozása sem maradhatott el, így a kertbe szeder- és ribizlibokrokat is telepítettünk – reméljük, hogy jövőre terméssel meghálálják a gondozást. Jót teszünk szűkebb és tágabb értelemben is – az önkéntes cselekedet minket is épít.
A munkához nagyon meleg és fülledt napot fogtak ki – ez sem csorbított a csapattagok lendületén. Koller Andrea hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartva környezetbarát és újrafelhasználható eszközökkel vágták bele a fejszéjüket – vagy inkább ecseteiket és ásóikat – a munkába.

Biztonságot nyújtó közeg
Az Útkeresés Segítő Szolgálat tevékenysége nélkülözhetetlen a város, valamint a térség életében. A szociális területeken végzett munka sohasem egyszerű – a bizalmi közeg megteremtése alappillére a hatékony munkának. Müller Bernadett intézményvezető-helyettes szerint meghatározó szempont, hogy az ellátottakat milyen környezetben fogadják:
– Ügyelünk arra, hogy az ide érkezők biztonságban érezzék magukat, ehhez elengedhetetlen a rendezett környezet. Nagyon hálásak vagyunk az önkéntes csapatnak, az egyesületnek és az önkormányzatnak a segítségért! Példaértékű az az összefogás, amivel nemcsak minket, hanem az ellátottjainkat is támogatták. Egy emberként dogozott a közös ügyért mindenki – hálásak vagyunk az összes közreműködőnek.
Az önkormányzat a festékek megvásárlásával járult hozzá az akció eddigi sikeréhez – ám a munka még nem ért véget. A folytatás részleteiről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester számolt be, aki kiemelte a karitatív tevékenység hathatós szerepét:
– Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a közreműködését, aki valamilyen formában hozzájárult ehhez a nemes akcióhoz. Az összefogás mindig hatalmas eredményekre képes, rövid idő alatt is sokat tettek az önkéntesek. Azonban szeretnénk, hogy a kerítés többi része is új fényt kapjon – hamarosan a Szertelen Ház gondozottjai ragadnak majd ecsetet, ők fejezik be a munkálatokat.
A fenti esemény is fényesen igazolja: a példás együttműködéssel hatalmas eredmények érhetők el – most a szociális intézmény udvara részesült a ráncfelvarrásból.
Fotók: Végh Zoltán

