Pintér Tamás polgármester, Barta Endre alpolgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő az otthonában köszöntötték Szabó Tamást a Pentele Hagyományőrző Egyesület leköszönő elnökét. A jövőben Bartalos Norbert veszi át a lokálpatrióta közösség koordinálását.

Szabó Tamás 1988-ban alapította meg a Pentele Sport-, Kultúr- és Hagyományőrző Egyesületet, amelynek elnökeként hosszú évtizedeken át dolgozott Dunaújvárosért, Penteléért, és nem utolsósorban a helyi közösségekért.
Elismerték a munkáját
A lokálpatrióta hosszú évtizedes munkásságát már korábban is elismerte a városvezetés – Szabó Tamás 2012-ben vehette át a „Dunaújváros Ifjúságáért” díjat. Mint ismert, Szabó Tamás dunapentelei születésű pedagógus, sportvezető és hagyományőrző. Egykori válogatott birkózóként életét az ifjúság nevelésének és a sport támogatásának szentelte.
Alapítója volt a Pentele Sport-, Kultúr- és Hagyományőrző Egyesületnek, a női labdarúgócsapatnak és a HILD Sportkollégiumnak. Kollégiumvezetőként, szervezőként és közösségépítőként évtizedek óta szolgálja Dunaújvárost. Személye ma is meghatározó, aktív tagja a helyi közösségeknek, segítője a városban megvalósuló programoknak.
Jó hangulatú nosztalgia
Szabó Tamás az otthonában fogadta a városvezetők látogatását és a neki szánt ajándékcsomagot, amely átadását jó hangulatú baráti beszélgetés és közös nosztalgiázás követte. Az esemény kapcsán Pintér Tamás polgármester méltatta a jeles lokálpatrióta munkásságát:

– Szabó Tamással hosszú évek óta remek kapcsolatot ápolok, még a HILD iskolából emlékszem rá. Már akkor is tudtam, hogy egy olyan csupaszív ember, aki mindig is fontosnak tartotta, hogy városunk közösségi élete virágzó és fejlődő legyen. Példaértékű, hogy az elmúlt évtizedekben pentelei civilek sokaságát terelte a városunk életét meghatározó csoportosulásba.
Hasonlóan szép gondolatokat fogalmazott meg a köszöntés alkalmával Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is:
– A mai alkalom nagyon jó példa arra, mikor egyszerre tisztelgünk a múltunk előtt, megismerjük a jelenünket, és közben közösen építjük a jövőt – jól tudjuk, annak a városnak nincs jövője, amelyik nem tiszteli a múltját. Hálával tartozunk a Pentele Hagyományőrző Egyesülethez hasonló szervezeteknek, amelyek értékteremtő munkájukkal évtizedek óta formálták, és ma is példásan alakítják Dunaújváros egészét.
Az egyesület él
A Pentele Hagyományőrző Egyesület fontos szerepet tölt be Dunaújváros életében. Az esemény alkalmával jelen voltak azok a tagok is, akik az elmúlt évtizedekben rengeteget tettek a helyi közösségért s összességében a településért. Az ő munkájukat pedig Orosz Csaba köszönte meg.

S hogy mi következik a Szabó Tamás nevével fémjelzett évtizedek után? Már tudjuk a választ: az egyesület vezetését és koordinálását Bartalos Norbert veszi át. Az „utód” nem titkolt büszkeséggel fogadta a közösség és a városvezetők bizalmát:
– Én is tanulója vagyok ennek az új helyzetnek, mindenkinek nagyon köszönöm a bizalmat. Igyekszem az előttem álló feladatokban helytállni, és támogatni azokaz az eseményeket és kulturális törekvéseket, amelyek már hosszú évek óta színesítik Dunapentele mindennapjait.
Fotók: Terdik Péter

