A Dunaújvárosi Estek idei évadának második vendége Görög Ibolya protokollszakértő volt. Nem túlzás: a “C” szárny előadótermében egy gombostűt is nehéz lett volna leejteni, olyan sokan voltak kíváncsiak a szakértőre. Pintér Tamás polgármester szerint Görög Ibolya mindenki számára hasznos előadással gazdagította a programsorozat repertoárját.
Kedden este megtelt a Városháza „C” szárnyának rendezvényterme – a lakosság kitörő kíváncsisággal várta Görög Ibolya előadását. A protokollszakértő nagy népszerűségnek örvend, a Dunaújvárosi Estek programsorozatának újabb vendégét szívélyes hangulat fogadta.
Az együttélés szabályai
A szakmai körökben is rendkívül elismert protokollszakértő olyan általános témákkal érkezett városunkba, amik a mindennapi életben folyamatosan fel-fel bukkanó szituációkat könnyíthetnek meg. Ahogyan fogalmazott, humorosan és érthetően magyarázza el, hogy miért is lényegesek ezek a szabályszerűségek:
– Az együttélésnek bizony vannak szabályai! Ma estére olyan témákkal érkeztem, amik segíteni tudják a hétköznapokat. Szó esik majd az illő és megfelelő köszönésről, a bemutatkozás és a bemutatás menetéről, de szeretnék arra is kitérni, hogy milyen fontos a szemkontaktus egy-egy beszélgetés során.
Úgy látja, hogy mostanában divatossá vált a nemtörődöm stílus, de szerinte ez a laza viselkedés sokszor inkább ellenszenvet, mintsem szimpátiát vált ki. És ahol megbújik az ellenszenv, ott könnyen veti fel a fejét a kirekesztés is, ez pedig senkinek sem válik előnyére.
Előadása során arra is kitért, hogy ezeknek a szabályoknak az elsajátítása segíthet kiigazodni a világban, hogy ideális módon tudjuk prezentálni önmagunkat. Kérdésünkre, hogy mit tart a legfontosabb útravalónak, Görög Ibolya szerint nagyon nehéz válaszolni:
– Legalább húsz ilyet tudnék felsorolni! De ha tényleg csak egyet mondhatok, akkor az az lenne, hogy a mobiltelefon csak a második kommunikációs eszköz, az első mindig az emberi marad. Tudom, hogy megkönnyíti az életünket, de ne hagyjuk, hogy uraljon minket, a beszélgetéseink során törekedjünk a figyelmünket partnereinkre irányítani, legyen az ember mindig az első. A szemkontaktus fontos, tiszteljük meg ezzel magunkat és a társainkat is.
Színes, gazdag repertoár
A Dunaújvárosi Estek program a kezdetek óta nagyon népszerűnek bizonyul. A protokollszakértő előadása előtt Pintér Tamás polgármester úgy nyilatkozott, hogy szívügyének tekinti ezt az előadássorozatot:
– Minden előadással igyekszünk gazdagítani a kultúrát és a dunaújvárosiak életét. Célunk, hogy minél több terület szakértője forduljon meg városunkban, ezzel is szélesítve a látókörünket, hogy szórakozva tanulhassunk egymástól. Biztos vagyok abban, hogy Görög Ibolya előadása során is rengeteg égető kérdésre választ kapunk majd, izgatottan várom az előadást!
A protokollszakértő jó hangulatú, tudásban gazdag estje mindenkinek tartogatott útravalókat.
A Dunaújvárosi Estek következő vendége Vályi István autós újságíró lesz, a szervező önkormányzat mindenkit szeretettel vár az ingyenes előadásra a már jól megszokott helyen!
(Fotó: Végh Zoltán)
Forrás:
https://dunaujvaros.com/hirek/202502/telthaz_fogadta_gorog_ibolya_eloadasat