Idén is nagy sikerrel rendezték meg a rendvédelmi napot, amelyen a tűzoltók, rendőrök, valamint a büntetés-végrehajtás szakemberei mutathatták meg magukat az érdeklődőknek.

A Közbiztonsági Hónap keretein belül rendezték meg a hagyományos, immáron huszonnyolcadik rendvédelmi napot a Kultik Mozi előtti téren pénteken délelőtt.
Ismét elérték céljukat
A nagy múltú rendezvény idén is beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a szervezők egy helyen gyűjtötték össze a térség legfontosabb rendvédelmi és biztonsági szerveit, hogy látványos és interaktív formában hozzák közelebb a hivatásosok mindennapjait a lakossághoz, így a rendőrség és a tűzoltóság mellett a büntetés-végrehajtás szakemberei mutatták be hivatásukat az érdeklődőknek.
A rendezvény célcsoportját ezúttal is a gyermekek, a fiatalok jelentették, akiknek óriási élményt jelentett, hogy beülhettek egy-egy tűzoltó-, vagy rendőrautóba, bekapcsolhatták a szirénát, vagy a fényeket, de nagy sikert aratott a kutyás bemutató, illetve a szokásos „fegyvermustra” is, ahol kipróbálni ugyan nem, de kézbe venni és megcsodálni azért lehetett a kiállított darabokat.

A remek hangulatú, informatív és szerencsére tömegeket megmozgató rendezvény maximálisan elérte a célját, sikerült közelebb hozni a fiatalokat a rendvédelmi szervek napi munkájához, s bár a délelőtti program is izgalmasan alakult, a délutáni látványra sem lehetett panasz, ugyanis három órakor jöhetett a már megszokott felvonulás, amelyen a hagyományos útvonalon, vagyis a Béke körúti nagy parkolóból indult el a látványos és hangos menet egészen a víztoronyig, majd innen vissza a mozi előtti térig.
Remek kapcsolatot ápolnak
Nem hiányozhatott a rendvédelmi napról Orosz Csaba képviselő, az önkormányzat Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke sem, aki ezúttal is nagy örömmel látogatott el a programsorozat pénteki állomására:
– Annak idején, amikor ezt a rendezvénysorozatot kitalálták, az volt a cél, hogy az akkori rendvédelmi szervek és a lakosság között valamiféle kapocs, együtt gondolkodás jöjjön létre. Azért akkor még más világ volt, ma már sokkal könnyebb akár az interneten is elérni az embereket, de közben nehezebb is, mert nehezebb őket aktivizálni. Ez a nap elsősorban nekünk ünnep, mindenki elhozza az autóit, eszközeit, fecskendőit, motoros járőr volt itt, eljöttek a BV-s kollégák, szóval nekünk ez egy baráti találkozó, míg a legkisebbeknek, ovisoknak, iskolásoknak egy nagyon jó program.

Végh Zoltán felvételei
Nagy szeretettel vártuk őket, megismerkedhettek az eszközeinkkel, volt kutyás bemutató, tényleg egy vidám kora nyári programot sikerült megrendezni. A város vezetése és a rendvédelmi szervek között mindig is jó volt a kapcsolat, bármilyen testület is vezette Dunaújvárost, oda-vissza megvolt a segítségnyújtás, az információk átadása. Tudjuk jól, hogy a rendvédelmi szervek is nehéz helyzetben vannak, ezért önkormányzatunk saját lehetőségeihez képest igen erősen támogatja a rendvédelmi csapatokat. Én azt szeretem elsősorban, ha olyan dologban tudunk segíteni, ami nem feltétlenül az alap munkavégzéshez kell, mondhatom itt például azt a futógépet is, amelyet tavaly novemberben adtunk át a tűzoltóknak. Önkormányzatunknak ez a feladata, illetve segíteni a rendvédelmi szerveknek, mert, ha jól működik a közbiztonság, akkor Dunaújváros polgárai is nagyobb biztonságban érzik magukat és sokkal jobb dunaújvárosinak lenni.

