Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
A Váci Mihály utcában található trafóház igazi dísze lett Barta Endre önkormányzati képviselő körzetének. Nagy Gergő munkája új díszbe öltöztette az egyszerű „dobozt” – élettel töltve meg a korábbi dísztelen felületet.
Mint arról már korábban beszámoltunk, 2024-ben különleges projektet álmodott meg Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester Nagy Gergő grafikusművész közreműködésével. Tervek jöttek és mentek, projektek valósultak meg, ennek keretében fejeződött be a napokban a Váci Mihály utcai trafóház festése. A művész korábban sast, majd mormotát, legutóbb pedig hegyi kecskét, végül pedig tájképrészletet alkotott, így tette szebbé minden oldalról a trafóházat. Barta Endre körzetében a művet sokan megdicsérték, amely nem kerülte el a képviselő figyelmét sem:
– Nagyon örülök annak, hogy ez a projekt ennyire elnyerte a lakók tetszését. Folyamatosan érkeztek pozitív visszajelzések, többen megállították és biztatták Nagy Gergő barátomat a folytatásra. Úgy tűnik városszerte is terjed, hogy a XXI. század művészete megjelenik a mindennapjainkban, és ez nagyon jó dolog.
A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábban említett kőből készült szürke virágládákat is dekorálják hamarosan – a tervek szerint Nagy Gergő „apró segítséget kap”, hiszen az óvodások közreműködésével öltözhetnek díszbe a virágládák.
Fotók: Végh Zoltán



