Folytatódott a Jószolgálati Otthon népszerű sorozata: a hónap vendégei legutóbb a Széchenyi István Gimnázium diákjai voltak, akik látványos fizikai kísérletekkel varázsolták el a Bercsényi utcai otthon lakóit. Csillagos ötös!

Amint arról korábban már beszámoltunk, az év elején új foglakozások sorát kezdte el a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai egysége: havonta más és más programmal színesítik a gondozottak hétköznapjait. A legutóbbi – szó szerinti – kísérlet szintén emlékezetesnek bizonyult.

Látványos tudomány

Fizikai varázslatokkal folytatódott ugyanis a januárban kezdett eseménysor, méghozzá a Széchenyi István Gimnázium 9. évfolyamos diákjai látogattak a „Jószoliba” – ráadásul szó szerint varázslatos programmal. A matematika-fizika tagozatos osztály diákjai látványos fizikai kísérletekkel szereztek örömet az otthon közösségének. Müllerné Ódor Marianna tanárnő és tanítványai nagy sikert arattak a múlt heti foglalkozáson – a gimnázium helyszíni beszámolója szerint a kísérletek nemcsak lenyűgözték az ellátottakat, hanem közös játékra és aktív részvételre is ösztönözték őket.

A vidám délután minden résztvevő számára maradandó élményt jelentett – ráadásul, mint kérdésünkre Kóty Zsuzsanna fejlesztő pedagógus, a programsorozat ötletgazda-főszervezője felidézte, a legutóbbi foglalkozás egy fontos kapcsolat folytatása is volt:

– Évek óta remek a kapcsolatunk a gimnáziummal, már többször voltak nálunk az önkénteseik, de ez a mostani alkalom több szempontból is különleges volt. Az ellátottaknak nagyon tetszett a kísérletek sora, az pedig, hogy őket is bevonták a programba, szintén remek ötlet volt. Nagy köszönet jár minden közreműködőnek, és persze bízunk a folytatásban is!

Apropó, folytatás: a nyári időszakban sem szakad meg a Bercsényi utcai ápolóotthon sorozata, következő vendég – mesékkel és dalokkal – Pálfalvi Janó lesz, majd Délczeg Zsófi zumba foglakozáson mozgatja át a résztvevőket, így színesítve a jószolis bázis nyarát.

Nincsenek távolságok

Elismerően nyilatkozott a vendégjárásról Oroszi Csilla, a Jószolgálati Otthon intézményvezetője is – mint kérdésünkre kiemelte, mind a gimnazisták, mind az otthon szervezői és lakói is büszkék lehetnek a múlt szerdai találkozásra:

– A Széchenyi diákjai nemcsak a fizika terén vizsgáztak csillagos ötösre nálunk, de az is lenyűgöző volt, milyen fantasztikus türelemmel és figyelemmel vonták be lakóinkat a fizika varázslatos világába. A kézzelfogható kísérletek, a közös nevetések és a boldog arcok megmutatták: nincsenek távolságok, ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé. Hálásan köszönjük a diákoknak és tanáraiknak ezt a felejthetetlen, korlátokat lebontó délelőttöt – valóban káprázatos volt!

Az igazgató még egy, immár nagyon is szakmai szempontot említett: a tudományos eredményeken nyugvó, ugyanakkor látványos, mégis kézzelfogható, interaktív programok – mint amilyenek ezek a fizikai kísérletek is – nagyon is hatnak a gondozottakra, illetve mindenkire, aki részese lehet a „mutatványnak”. A kísérletek ugyanis folyamatosan stimulálják az érzékszerveket, emellett fejlesztik a figyelmet is. A tapasztalati úton szerzett élmények olyan sikerélményt nyújtanak az ápolóotthon lakóinak, amely növeli az önbizalmukat, ráadásul a kíváncsiságukat is ébren tartja. Ezek olyan tényezők, amelyek a tudományos alaposság mellett valódi élményt jelentenek – már ezért is köszönet jár a remek kísérlet összes szereplőjének! 

(Fotók: Jószolgálati Otthon)