Focival segítettek a mentősöknek

A DLSZ Team csapatának győzelmével ért véget a DLSZ Arénában megtartott jótékonysági labdarúgó torna. A szombati viadalon közel háromszázezer forinttal járultak hozzá a csapatok mentőállomás pihenőszobáinak felújításához.

A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! programsorozat keretein belül rendezték meg a Fussunk, Focizzunk a Hősökért! elnevezésű kispályás labdarúgó tornát a DLSZ Arénában szombaton délután négy órától.

DLSZ-győzelem az Arénában

A viadalnak nyolc együttes vágott neki, méghozzá a DLSZ-es tornákon már megszokott lebonyolítás szerint, vagyis a két négycsapatos csoport tagjai körmérkőzéses rendszerben mérték össze egymással erejüket a viadal első szakaszában, ahonnan – csoportonként – az első két helyezett jutott be a legjobb négy közé. A fináléban a DLSZ Team együttese és a Kohász Öregfiúk gárdája csapott össze egymással, s a végletekig kiélezett csata végén előbbi örülhetett az 1-0-s győzelemnek, valamint a kupa első helyének, míg a bronzérmet a Pálhalmai BV csapata szerezte meg.

Ahogy azt már megszokhattuk, a legjobb csapatok mellett az egyéni kategóriákban is kiemelkedően teljesítő játékosokat is köszöntötték a DLSZ Aréna hamarosan átadásra kerülő új, impozáns öltözőépülete előtt megtartott eredményhirdetésen. A legjobb játékosnak járó elismerést Kovács Zsolt (DLSZ Team), a legjobb kapusét Rigó László (DLSZ Team) érdemelte ki, a gólkirálynak járó díjat Tóth Árpád (Kohász Öregfiúk SE, 8 gól) vihette haza, míg Miklós István Díjat (a torna legszebb megmozdulása) Váradi Kornél (Pálhalmai BV) vehette át a díjátadón.

Bárhol megállná a helyét

Az eredményhirdetésen is ott volt Barta Endre alpolgármester, aki szerint a DLSZ Aréna igazán jó otthont adott a jótékonysági focikupának:

– A mai nap mottója lehetett volna az is, hogy „aki nem sportol, az ne is egyék”, hiszen a szombati jótékonysági eseményekkel egybe esett a Parázs-Varázs programsorozata is. A jótékonyságról szólt ez a nap, már a délelőtti futás is, de itt a DLSZ Arénában összecsaptak egymással a rendvédelmisek, illetve azok a legendás csapatok, játékosok, akik hétről hétre, vagy az ilyen különleges alkalmakkor szokták megméretni magukat. A cél ezúttal is nemes volt, de nagyon jó volt látni, hogy nemcsak ez a két remek műfüves pálya található itt, hanem ez az új öltöző is. Sikerült beszélgetnem akár a megyéből, vagy országosan is szakértőkkel, akik elmondták, hogy ami itt található az egészen különleges, bárhol az országban megállná a helyét. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett abban, hogy ez így itt megvalósuljon, de mit sem ér egy helyszín, ha nincs megtöltve eseményekkel, ám a DLSZ Aréna ezekkel is el van látva, ezt bizonyította ez a nap és az is, hogy több mint ezer amatőr sportoló rúgja itt folyamatosan a bőrt.

Rendkívül elégedett volt a tornával Tóth Imre szervező, a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport tagja, s mint azt elmondta, a szombati viadal maximálisan elérte a célját:

– Remekül sikerült a jótékonysági focikupa, amelyen összesen 240 ezer forintot sikerült „betennünk a közösbe” a mentőállomás pihenőszobáinak felújításához. Igazán színvonalas mérkőzéseket hozott a torna, amelyen olyan játékosok jelentek meg, mint Kuti László, Molnár Zoltán, Sztanó Miklós, vagy éppen Szepessy Róbert. Óriási sikere volt Gódány András paprikás krumplijának is, amelyet a remek hangulatú eredményhirdetés után, közösen fogyasztottunk el, s először mutathattuk meg a nagyközönségnek a hamarosan átadásra kerülő új öltözőépületünket is, amelyre szintén nagyon büszkék vagyunk. Parádésan alakul ez a nap nemcsak a futók, hanem a focisták számára is, nagyon örültünk annak, hogy ismét egy nemes ügy mellé állva hódolhattunk szenvedélyünknek.

Végh Zoltán felvételei

A rovat további hírei: Sport

Rutinos kazah hátvédet igazolt a DAB

A Dunaújvárosi Acélbikák csapatában folytatja pályafutását a kazah HK Almaty csapatkapitánya, Sergei Mashinets.

FitCity Dunaújváros: fizikális és mentális önfejlesztés szerepelt a kínálatban

Hetedik állomásával folytatódott a FitCity Dunaújváros 2026-os programsorozata a volt Bánki iskolában, ahol ezúttal Imrei Tibor vezette be a résztvevőket az aikidó rejtelmeibe.

DSTV: táborozók hajóban

Nyáron sok-sok lehetősége van a gyerekeknek arra, hogy kipróbáljanak új sportágakat, vagy éppen még több időt töltsenek olyan közegben, amelyet már nagyon szeretnek. Táborba invitálta a kezdőket és a saját fiatal sportolóit a DKSE kajak-kenu szakosztálya is. Hangkép.

Bajnoki érmek a strandon

Három dobogós helyezéssel zárták a Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulójának küzdelmeit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.

Célkeresztben az Európa-bajnokság

Nagyon hasznos időszakot töltött el Olaszországban Kovács-Seres Hunor, aki mostantól már itthon készül az augusztusi Európa-bajnokságra.

DSTV: úsznak, táboroznak

Városunk sportélete a nyár folyamán szinte teljes egészében a különböző sportos táborokról szól. Ez persze főképp csak a fiatalok számára ilyen egyszerű – mindenesetre stábunk folyamatosan látogatja azokat a táborokat, ahol a kikapcsolódás mellett a gyerekek mozognak is – legutóbb például a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.

Kellemes meglepetések Dunaszerdahelyen

Jól szerepeltek, több érmet is szereztek a DKSE tehetséges birkózói a Dunaszerdahelyen megrendezett Csallóközi Nagydíjon.