Hőség ide vagy oda, idén immár 40. alkalommal szervezte meg az eredetileg a búcsúhoz kapcsolódó Pentele Nap bor-, pálinka- és étekversenyekkel színezett, végül bállal koronázott összetartását a Pentelei Nyugdíjas Klub, a Pentele Borklub és a Pentele Baráti Kör. A vidám hangulatú vigalomnak a Pentele Klubház adott otthont még múlt szombaton.

„Most gyalog jöttem” – kacsint sokatmondóan az eredményhirdetés előtt az egyik klubtag, aligha véletlenül: a tomboló kánikulát hűs nedűkkel, és, hát fogalmazzunk finoman, nem csak vízzel enyhítették a Pentele Klubházban tartott összetartás résztvevői.
A jó hangulat hagyománya
Aki akár csak picit is beleszagolt Dunapentele múltjába, azt legalábbis megsejtheti, hogy a hajdani virágzó mezőváros lakói nem mentek a szomszédba egy kis mulatságért – csináltak helyette maguk maguknak. Bevallottan ezt a tradíciót éltetik és ápolják gonddal a bevezetőben említett szervező csapatok tagjai: az idén jeles jubileumot ült, 40. Pentele Nap ennek a hagyománynak az élő lenyomata, esszenciája.
Azt például Sebőné Hajnal Margit, a nyugdíjas klub elnöke fejtette ki a DSTV kamerája előtt, hogy ebben az eseményben a nemes versengés és az évtizedes báli örökség találkozik:

– Több éve már, hogy a báli összejövetelt különféle ételek és italok versenyeivel kapcsoltuk össze – a finom nedűk és az ízletes falatok szintén a pentelei örökség fontos részei, hiszen nagyon sokan hosszú-hosszú generációk óta őrzött és gyakorolt receptek alapján készítik ezeket. Egész héten át dolgoztunk a versenyművek minősítésén, bírálatán, és örömmel mondhatom, ezúttal is nagyon finom és ízletes volt a felhozatal. Mindehhez természetesen nagyon jó a hangulat is társul, hiszen mindenki ismer mindenkit, összeszokott a társaság!
Ők győztek a versenyeken
Bár eredetileg bor- és pálinkaversenyről szólt a fáma, a helyszínen kiderült, hogy több sokkal több kategóriában, ráadásul még alcsoportokban is megmérettek az indulók – az alábbiakban a viadalok győzteseinek listáját közöljük, méghozzá kategóriák szerinti bontásban!

Fehér bor – Supolló Tamás
Vörös bor – Papp Sándor
Pálinka – Gulyás Győző
Kolbász, szalámi – Márkus József
Sonka, szalonna – Matlag Attila
Édes sütemény – Supolló Tamásné
Sós sütemény – Szalai Tiborné
Gratulálunk a győzteseknek – és persze a helyezetteknek is!
A közösségek összetartó ereje
A családi örökség fontos szerepét emelte ki kérdésemre a pálinkaverseny győztese, az aszútörköllyel diadalt aratott Gulyás Győző, aki kisgyerekként, a nagypapája főzdéjében ismerkedett az alapokkal – mint mondta, számára természetes volt, hogy felnőttként is tovább ápolja és éltesse a hagyományt. Hasonló alapokon nyugszik a borklub gondolata is, mesélte el a közösség egyik alapemberének számító Matlag Attila, aki ugyanakkor azt is elárulta, miért éppen „salátás búcsú” névvel illették azt az eseményt, amire a hajdani polgárok időzítették a báli mulatságot – a saláta fejesedése május végére esett, csak később csúszott a közösség vidám ünnepének ideje egy hónapocskát. Viszont a lényeg változatlan:

– A Pentele Baráti Kör keretén belül éppen tizenkét éve alakult a borklub, októbertől márciusig havonta tartunk egy-egy összejövetelt a klubházban. Ezek a találkozók remek közösségépítő programok, nagyon jó csapat alakult ki – kóstolunk, minősítünk, megbeszéljük a kerti teendőket éppen úgy, mint a borkészítés fortélyait. És közben együtt vagyunk – ez is nagyon fontos szempont!
A Pentele Nap eredményhirdetéssel habosított báli forgataga idén is remekül sikerült – nem is lehet kérdés, hogy jövőre ugyanígy, ugyanitt folytatják. (És százat teszek rá, gyalog jönnek megint.)
(Fotó: Végh Zoltán)

